Egész jól sikerült a doga. A legtöbb kérdésnél csak ki kellett választani a helyes választ. Azért kicsit paráztam, hogy nem lesz elég az idő. Biztonság kedvéért odakészítettem a füzetem. Anya is azt mondta, nyugodtan használjam, mert nem is érti miért kell ennyi baromságot fejben tartani. Pont elég, ha tudod hol kell utánanézni. Szerintem tök IGAZA van.
Végre tavaszi szünet! És nem kell semmit tanulni. És eszembe jutott, hogy végre kifesthetem a körmöm. A suliban ugyanis TILOS! Az csak most jutott eszembe, hogy már 1 hónapja kifesthettem volna, hiszen itthonra nem vonatkozik a HÁZIREND! Kölcsönvettem Anya egyik lakkját. Remélem nem bukok le.
Elég fura volt ez a húsvét. Templom a TV-n keresztül volt, vasárnap meg Anya Nyuszi elfelejtette, hogy jönnie kellene. Aztán persze próbált magyarázkodni, hogy ilyen nagy gyerekekhez már nem jár a Nyuszi. Aztán persze próbálta humorral elütni a dolgot, hogy ha annyira szeretnénk tojásra vadászni, menjünk ki a kertbe és szedjünk kutyaszart kutyabogyót.
Jó vicc. Nem jó vicc! Azért látszott Anyán, hogy bántja a dolog.
Másnap aztán csak ideért az a Nyúl, így nem maradtunk édesség nélkül! Nem kellett kiöltözni, mert nem jöttek a locsolók és a fiúknak sem kellett locsolni menniük. Szerintem ők jobban örültek, mint én. Azért engem meglocsoltak, így tuti nem fogok idén sem elhervadni.
Mivel bűzlött a fejem a kölnitől (mert persze a 3 pasi háromféle kölnivel locsolt), délután elmentem hajat mosni. Már a hajmosásnál éreztem, hogy nagy GÁZ van: egy rohadt nagy gubanc volt a hajamban. Nyomtam rá a kifésülő balzsamot ezerrel, de nem lett jobb. Nagyon beparáztam.
Ebben a fejezetben kiderül, hogy Anya nem Szabi a pék és részt veszünk az első online sportversenyünkön.
Vágjunk is bele:
Tehát Anya előkészült a kenyérsütéshez. Receptet nyomtatott. Óvatosan kinyitotta a befőttes üveget és lemérte a kovászt. (Azt sem tudtam eddig, hogy van konyhamérlegünk.) Majd megfelezte. Majd a felét „megetette” és eltette a hűtőbe a következő kenyérhez. Majd AUTOLIZÁLT. Aztán hozzátette a cucchoz a maradék kovászt. Aztán dagasztott. Majd hajtogatott. Aztán megint. És megint. És megint. Mi meg döbbenten lestük. Bekapcsolta a sütőt és betett egy lábas vizet.
Tuti agyára ment a karantén, de szólni nem mertünk.
Majd betette a kenyeret és lassan egyre jobb illatok árasztották el a konyhát. Komolyan vártuk, hogy a több hetes pirított kenyér (mert úgy biztonságos) evés után, végre igazi kenyeret ehessünk.
Nos. Péknek lenni egy szakma. Egy hivatás. Amit tanulni kell. És Anya nem ezt tanulta. Mert bár a műnek határozottan kenyér illata volt és kinézetre is pontosan olyan volt, mint egy kenyér, az íze és az állaga hagyott maga után némi kívánni valót.
A CUCC – ahogy Anya nevezte kínjában – teljesen tömör volt belülről. Sehol egy kis puhaság vagy lyuk. És az íze! Na az nem volt. Totál sótlan volt az egész.
Azért szótlanul és hősiesen benyomtuk az egészet, ha már Anya ennyit dolgozott vele. Vajjal és Erős Pistával meg lehetett enni. Kíváncsi vagyok mi lesz a maradék kovász sorsa?
Küldtek a suliból e-mailt, hogy a tananyagot a DigiNaplóba fogják feltölteni. Anyu meg megijedt, mert hetek óta bele sem nézett a DigiNaplóba és első idegességében nem találta a belépési jelszót.
Aztán persze meglett. Belépett, de nem volt benne SEMMI. Viszont megdicsért, hogy milyen jó jegyeim vannak.
Később újabb e-mail érkezett, hogy mégiscsak be kell valakinek mennie az iskolába, mert kiadják a második féléves tankönyveket, hogy tudjunk belőle tanulni.
Apa volt a valaki.
Nagy N. Otthagyta a tesicuccát a gimiben, ezért apának volt még egy köre, csak ezúttal az ellentétes irányba.
Anya azt mondta: jó lenne, ha mindenki végiggondolná, hol mit hagyott, és befejeznénk végre a mászkálást, hiszen VÉSZHELYZET van, vagy mi.
