Ebben a fejezetben kiderül, hogy Anya nem Szabi a pék és részt veszünk az első online sportversenyünkön.
Vágjunk is bele:
Tehát Anya előkészült a kenyérsütéshez. Receptet nyomtatott. Óvatosan kinyitotta a befőttes üveget és lemérte a kovászt. (Azt sem tudtam eddig, hogy van konyhamérlegünk.) Majd megfelezte. Majd a felét „megetette” és eltette a hűtőbe a következő kenyérhez. Majd AUTOLIZÁLT. Aztán hozzátette a cucchoz a maradék kovászt. Aztán dagasztott. Majd hajtogatott. Aztán megint. És megint. És megint. Mi meg döbbenten lestük. Bekapcsolta a sütőt és betett egy lábas vizet.
Tuti agyára ment a karantén, de szólni nem mertünk.
Majd betette a kenyeret és lassan egyre jobb illatok árasztották el a konyhát. Komolyan vártuk, hogy a több hetes pirított kenyér (mert úgy biztonságos) evés után, végre igazi kenyeret ehessünk.
Nos. Péknek lenni egy szakma. Egy hivatás. Amit tanulni kell. És Anya nem ezt tanulta. Mert bár a műnek határozottan kenyér illata volt és kinézetre is pontosan olyan volt, mint egy kenyér, az íze és az állaga hagyott maga után némi kívánni valót.
A CUCC – ahogy Anya nevezte kínjában – teljesen tömör volt belülről. Sehol egy kis puhaság vagy lyuk. És az íze! Na az nem volt. Totál sótlan volt az egész.
Azért szótlanul és hősiesen benyomtuk az egészet, ha már Anya ennyit dolgozott vele. Vajjal és Erős Pistával meg lehetett enni. Kíváncsi vagyok mi lesz a maradék kovász sorsa?
Küldtek a suliból e-mailt, hogy a tananyagot a DigiNaplóba fogják feltölteni. Anyu meg megijedt, mert hetek óta bele sem nézett a DigiNaplóba és első idegességében nem találta a belépési jelszót.
Aztán persze meglett. Belépett, de nem volt benne SEMMI. Viszont megdicsért, hogy milyen jó jegyeim vannak.
Később újabb e-mail érkezett, hogy mégiscsak be kell valakinek mennie az iskolába, mert kiadják a második féléves tankönyveket, hogy tudjunk belőle tanulni.
Apa volt a valaki.
Nagy N. Otthagyta a tesicuccát a gimiben, ezért apának volt még egy köre, csak ezúttal az ellentétes irányba.
Anya azt mondta: jó lenne, ha mindenki végiggondolná, hol mit hagyott, és befejeznénk végre a mászkálást, hiszen VÉSZHELYZET van, vagy mi.
Néhány nappal a születésnapom előtt kezdődött. Az addigi kis nyugis életem teljesen felbolydult. Kitört a Koronafrász.
Először még komolyan élveztem, mert bezárt a suli és nem kellett menni az iskolai ünnepségre (amúgy sem találtam a hülye nyakkendőm). Majd jöttek a Tv-sek aztán Anyu teljesen bekattant. Arra gondoltam, hogy ezt muszáj leírnom valahova. Mert el sem hiszem, hogy ez az egész velem történik. így lettem KaranTini. Merthogy Tini vagyok. Pár nap híjján 11 éves. Akkor kezdődjék is az én szupertitkos naplóm.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Kérem tekintse meg adatvédelmi tájékoztatónkat és ha elfogadja sütibeállításainkat, nyomjon az Elfogadom gombra.ElfogadomAdatvédelmi tájékoztató
