Négy szál virág
1.
Tizennégy. Szinte gyerek. Ekkor találkoztunk Ő és én. Már akkor tudtuk, egyszer egy család leszünk.
– Hány gyereket szeretnél? – kérdezte.
– Sokat – válaszoltam.
– Mégis, milyen sokat? – nézett rám kérdőn, de a szeme mosolygott.
– Legalább négyet.
– Kezet rá! – vágtad rá komolyan és mindketten nevettünk.
2.
Felnőttünk.
Esküvő.
Izgalom.
Várakozás.
Egy év.
Kettő.
Csak én látom ezt a sok kismamát?
Három.
Négy.
A húgom babát vár.
Öt.
Hat.
Ti nem terveztek gyereket?
Ordít a lelkem.
Hét.
Már semmi nem érdekel. Mi maradt belőlem?
Zöld falak fehér köpenyek, acélszínű tűk.
Rezignált arccal teszem szét a lábam. Ki tudja hányadszor?
Műtét.
Végigjárják anyai szerveim minden egyes milliméterét.
Csak pár varrás – mondja a fehérköpenyes – tesz bele egy köldök piercinget és nem is fog látszani.
Vajon létezik piercing a sebzett szívbe is? Csak hogy ne látszon a hege.
3.
Már nem tudom, kitől hallottam Róla. De bárki is volt, örökre hálás leszek neki érte.
Emberként kezel. Nem sürget. Mindent elmagyaráz. Nem köntörfalaz. Elmondja mivel jár. Említi a statisztikát. Hogy van kockázat. Felborul a hormonháztartás. De van remény! Folyamatosan fejlődik az eljárás. De ez egy dzsungel, és ha át is érünk a túloldalra, a sarkam mindig a dzsungelben marad.
Nem érdekel. Dzsungelt akarok. Túloldalt akarok. Gyereket akarok.
4.
Belevágunk.
El kell mondani. A családnak, mert kell a segítség. A munkahelyen, mert kell a szabadság.
Kuporgatunk. A család kisegít. Sírok. Sohasem éreztem ennyire kiszolgáltatottnak magam.
5.
Már nem félek a tűtől.
Ő sem. Ő, aki egy vérvétel gondolatára is elgyengült korábban.
Én letolom, ő szúrja.
Naponta kétszer.
Hőhullámaim vannak, hullik a hajam, szétrobbannak a petefészkeim.
Azt hiszed érdekel?
Gyógynövények, bogyók, cseppek, tornák …
Menjünk, zúzzunk, csináljuk, ennek sikerülnie kell!
6.
Reggel befekszem. Leszívás. Két petesejt. Osztódni kezdenek. Mint a Nagykönyvben.
Hétvége.
Hétfőn kell telefonálni.
Nem találjuk a helyünk a lakásban. Menjünk kirándulni!
Szemlőhegyi barlang.
Barlang.
Anyaméh.
Boldog vagyok. A fotón felmutatom a két ujjam. Kettő!
Másnap telefon… Nem kell menni. Megálltak. Nincs mit beültetni.
Vajon mennyi fájdalmat bír el egy ember lelke?
7.
Hétvége.
Templomba megyek.
Anyák napja.
Kifelé menet minden édesanya kap egy szál virágot.
Kis kezével nyújtja felém. Nem nyúlok érte. Rám néz a csillogó kék szemével és ellentmondást nem tűrően a kezembe nyomja.
Egy szál fehér virág. Két fejjel.
Sírok. Kifelé.
Otthon vázába teszem.
Nézem a kétfejű fehér virágot.
Anya vagyok, anya leszek… suttogom a virágnak.
8.
Kezdjük előröl.
Fejben ott vagyok. Anya leszek.
Beültetés.
Kettő.
Két csík.
Egy baba.
Szívhang.
Május huszonnégy.
A névnapom. Egyszerre ünneplünk majd!
9.
Kisfiú? Vagy kislány? Boldog vagyok! Csupa izgalom! Nemsokára mozizunk.
Nézem a monitort.
Nézem.
Dermedt csend.
Nincs szívhang.
– Holnap haladéktalanul jelentkezzen a kórházban – mondja.
Látom, hogy neki is fáj. Szeretem ezért.
Vajon mennyi fájdalmat bír el egy ember lelke?
10.
Ketten vagyunk a hatágyas szobában.
– Te is abortuszra jöttél? – kérdezi a szemtelenül fiatal lány. Mellette a barátja. Jókedvűek. Nevetgélnek.
– Nekem meghalt a kisbabám – válaszolok. Csak néz rám, majd elfordul.
Nézem. Az ő babája még él. Egy pár óráig biztosan – gondolom, és belülről ömlik a könnyem. Két életért.
Vajon mennyi fájdalmat bír el egy ember lelke?
11.
Megkapom a tágítót. Nagyon fáj. Nem tudok gondolkodni. Kezd hatni az altató.
Még hallok, amikor az orvosom a műtőbe ér. Azt hiszi, már alszom. Megsimítja a lábam.
– Vigyázok magára – suttogja. Majd minden elsötétül.
12.
Alattam minden csupa vér.
Haza akarok menni.
A szobatársam nyöszörög.
Gyűlöletet érzek.
Kitépték a szívemet.
Ő reggel hazamegy a barátjával.
Nekem még maradnom kell. Vérzek.
Kívül. Belül.
13.
Új szobatársat kapok. Ikrekkel várandós. Folyamatosan csacsog.
– Fogd már be! Hallgass már el! Nem látod, hogy halott vagyok?! – üvöltöm belül.
– Biztos sikerülni fog Neked is – mondja kedvesen.
Bólintok, és mosolyogni próbálok.
Mekkora hazug vagyok!
Vajon mennyi fájdalmat bír el egy ember lelke?
14.
Összeszedem magam. Karácsonyra hazautazunk.
Húgomék is ott vannak, két pici babájukkal.
Nagyon fáj.
Jönnek-mennek a rokonok.
– Tételezzük fel, hogy nem lehet gyereketek. Hangzik a mondat, mely hirtelen és váratlanul, mint egy korbácsütés hasít végig a testemen.
Nem. Nem és Nem! Nem vagyok hajlandó mást feltételezni, minthogy anya leszek! Vagy így, vagy úgy.
Levegőt!
Nem bírom tovább!
Vajon mennyi fájdalmat bír el az ember lelke?
15.
Februárban elutazunk pár napra. El otthonról, el az országból, távol mindenkitől.
Nem beszélünk róla, de hálás vagyok Neki ezért a pár napért. Pontosan tudja mire van most szükségem.
Nem beszélünk a babáról sem, csak egyszerűen szeretjük egymást. És mindketten tudjuk, hogy márciusban újra ott ülünk majd, abban a pici gazdagréti várószobában.
16.
Március.
Indulunk.
Eltévesztettem a gyógyszer adagolását. Kétségbeesés.
Nincs gond, haladunk, még visszahozható.
Befekszem. Leszívás.
Vajon hány petesejt lesz?
Ébredezem. Ránézek a csuklómra. Szívecske van rárajzolva, benne egy szám: Tizenegy!
Reménykedünk.
Telefon.
Igen, mehetünk négy elindult.
Az orvos beszélni akar velünk. Jeges rémület.
– Nem olyan szépen osztódnak. Mi legyen? Leállítsuk? Döntenem kell. Nekem kell döntenem.
Ők az enyéim. Nem érdekel, ha elveszítek egy támogatott lehetőséget. Akarom őket.
– Mennyit?
– Mind a négyet.
Kockázat.
Aláírom.
Visszakapom.
Hazamegyünk.
Mind a hatan.
17.
Várakozás.
Örökkévalóságnak tűnik az első ultrahang.
Ígéretes! Kettő elindult!
Várakozás.
Bíztatom Őket.
Minden
Egyes
Nap.
Beszélek
Hozzájuk.
Maradjatok!
Szeretlek!
18.
Itt az idő!
A váróban rengeteg ember. Csendben beszélgetnek.
Én nem tudok beszélgetni. Egy hang sem jönne ki a torkomon.
Kalapál a szívem. Ver a víz. Ugye nem leszek rosszul?
Vizet iszok a magammal hozott palackból.
Percek telnek el, de óráknak tűnnek.
Mi jövünk.
19.
Van szívhang! Egy szívhang. Mosolygok. Férjem boldogan szorongatja a kezem.
De miért kúszik a jeges félelem a testembe?
Fórumokat böngészek, meditálok.
Vérvizsgálat, genetika, újabb ultrahang.
Veszélyeztetett.
Minden rendben lesz!
Aztán megmozdul.
Végre!
Kicsit megnyugszom.
Folyamatosan figyelem minden rezdülését.
Miért nem tudom felhőtlenül élvezni a várandósságot, mint más normális kismama?
Otthon vagyok.
De nem vagyok egyedül.
Szépen lassan egymásra hangolódunk.
Ő és én.
20.
Érkezik.
Felsír!
Egészséges kisfiú!
Huszonnegyedike.
A névnapomon lesz fél éves.
Véletlen?
Tudom, hogy nem.
Anya vagyok.
Köszönöm!
21.
Anyák Napja van.
Most Ő tizennégy.
Mondja a verset.
Nekem mondja. A kisfiam.
Majd még két verset kapok.
Három gyermek.
Három ölelés.
Három szál virág.
Vázába teszem.
Nézem.
A vázában három szál virág.
A negyedik a szívemben.
* „Küzdelem a gyermekért – Élettörténetek a meddőségről” című szépirodalmi pályázat Schaffer Erzsébet különdíj 2019. december 4.
Köszönöm Robi, hogy a Társam vagy, köszönöm Nimród, hogy engem választottál édesanyádnak!
Neked, ki ezen az oldalon jársz és még gyermekre vársz üzenem: Törődj a Lelkeddel és SOHA ne add fel!